Elmúlik. Egyszer mindennek vége lesz, akár akarjuk, akár nem, akár beletörődünk, akár nem. Egyszer meg fognak szűnni a ma még világot jelentő érzéseid irántam, ki fog húnyni szemedben a melegen égő szikra, mely kábítóan fénylik mikor rám nézel.  Szavaink üressé válnak majd, ígéreteink elhalványulnak az idő homályában. A szeretlekből némaság, az ölelésből egyre nagyobb s nagyobb távolság lesz, mely szakadékot ékel szíveink közé. A mindennapos 'hiányzol'-ból heti egyszeri találkozás, a száz meg száz üzenetből csak egy-egy 'szia' marad majd ránk. El fogunk tűnni egymás életéből, a szépen lassan égő láng felemészt mindent, ami ma még kettőnké. A terveket, az emlékeket, a nevetést, a közös gondolatokat, melyek idővel ellenszevessé válnak. Képeink pora az esti park szürkeségébe vész majd. És hogy ez kinek fog fájni? Annak, akiben a parázsló hamu újra és újra lángra lobban, akinek lelke mélyén az ezer szó továbbra is visszhangzik, kinek a szíve belerezzen minden egyes lélegzetvételbe, kinek könnyei patakként csordogálva mossák el a régi emlékképeket....annak, aki elhiszi.
Hisz a szeretet vagy közönnyé, vagy fájdalommá alakul... de sosem vész el, néha vissza-visszatérve, egy csepp fájdalomnakés magánynak álcázva magát, tudatja, hogy ott volt valamikor.. Ha szeretsz, örökké benned fog élni minden értékes pillanat, melyek később fájó sugallatként röpködnek majd elmédben. Tagadhatod. Próbálhatod feledni, de ott lesz. Ha le tudod küzdeni... sosem szerettél . És most mindenki elgondolkodott... megkérdőjeletze a saját lelkében élő szeretetet. Fél. Vajon szeretik annyira, amennyire ő szeret? S vajon szeret-e annyira, amennyire őt szeretik? Még mindig fél. Kételkedik. Kételkedsz. Hiszen tudod, hogy el fog múlni... Most a világot jelenti számodra, te pedig az ő világát jelented. De emlékezz, azelőtt az a másik is a világot jelentette neki. Talán te is csak egy vagy a sorban. Talán te vagy a sor vége.... De a kétely mindig ott lesz. Az első percben ugyanúgy, mint az utolsóban. Az első csóknál pont úgy, mint az utolsónál. Az első, érzelemteljes... majd az utolsó, hideg és fájó ölelésben. Mert tudod, nem irányíthatod őt. Egyszer el kell majd engedned. Lehet, hogy holnap, lehet, hogy két hét múlva, vagy két év múlva... De tudod mit? Most ott van. Melletted. Érted. Élj meg minden pillanatot, amíg teheted. Szeresd, amíg viszont szeret. Öleld át és mondd el neki minden nap, milyen fontos neked. Tedd félre a büszkeséged, és játszd el újra és újra, mert ha nem ő, akkor más értékelni fogja. Olyan, akit érdemelsz. Ha nem ő az, akkor engedd el. Ne miatta... magad miatt. Egyszer úgy is elmúlik.